Jelenleg itt van: Főoldal > Rendezvények

Rendezvények

Az "MTTOSZ Szabadidős Tekézők Országos Versenye"photo 2011. január 20.

2010-ben tovább növekedett a szabadidős tekézők érdeklődése, részvétele az általunk szervezett versenysorozaton, és az országos döntőn. Az év végén záródó 2010. évi országos döntőn ismét nagy érdeklődés mutatkozott az a részvételre. A kétnapos versenyen döntötték el a résztvevők, hogy az ötféle csapatversenyben ki, milyen helyezést ér el. A csapatversenyen, illetve az egyéni selejtezőn induló versenyzők 60 vegyes gurítást teljesítenek két pályán, 30 gurítás után pályacserével.

A férfiak, nők, a vegyes, valamint a vidéki és fővárosi csapatok sorrendje 2010. október 30 - 31-én alakult ki.

A rendezvényen belül egyéni versenyben is megmérettették magukat a hölgyek és az urak. Abszolút győzteseket hirdettünk mindkét nem képviselői között, de külön díjaztuk a legjobb fővárosi és legjobb vidéki versenyzőket is. Az ötféle csapatversenyben, az időkorlátokat, és a szabad pályalehetőséget is figyelembe véve, az országos döntőn összesen 32 csapat és 102 egyéni versenyző mérte össze tudását.

A versenyen a következő eredmények születtek:

Női:

legjobb teliző: Hortai Gabriella, Süttő 181
legjobb taroló: Palánkai Gitta, BKV Tömegsport 95
legjobb vidéki versenyző: Nagyné Földi Mária, TEVA Debrecen 243
legjobb budapesti versenyző: Sonkoly Ildikó, Antenna Hungária 257

Férfi:

legjobb teliző: Sovány Tamás, Süttő 191
legjobb taroló: Hárshegyi Zsolt, TEVA Debrecen 98
legjobb vidéki versenyző: Som Attila, Bakony Volán 272
legjobb budapesti versenyző: Kiss Attila, BKV Tömegsport 278
legidősebb versenyző: Temesi Károly, Hotel Hedyn Győr

Vegyes csapat:

1. Water Fehérvár 1047
2. TEVA Debrecen 978
3. Dorogi Égető 927

Női csapat:
1. Antenna Hungária 953
2. Süttő 938
3. BKV Tömegsport 934

Férfi csapat:

1. Bakony Volán 1066
2. BKV Tömegsport 1047
3. TEVA Debrecen 1034

A jó hangulatú országos döntőn - ahol kimagasló eredmények is születtek – két napon keresztül reggeltől estig 6 pályán mérték össze erejüket a szabadidős tekézők. E sportág széles táborára jellemző, hogy a tizenéves korosztálytól a 80 év feletti korosztályig rendszeresen űzik kedvelt sportágukat. Néhány helyszínen – Győrben (2010-ben egy 80 éves férfi is versenyzett).

Bevált, és szerencsés választás volt a BKV Előre SC Tekepályája és környezete. Nagy örömükre szolgált a versenyzőknek, hogy egy igazi európai színvonalú sportpályán versenyezhettek. Jövőre igyekszünk jobb időpontot választani a rendezvény lebonyolítására, mert a négynapos ünnep keretén belül egy-két csapat nem tudott teljes létszámmal kiállni a családi programjaik miatt. Nagymértékben segítette a "szabadidős tekés hangulat" kialakulását, valamint azt a hozzáállást bizonyította, mely jellemzője ennek a sportágnak.

Nagy sikert aratott a serlegek, érmek mellett az emlékpólók átvétele.

Reméljük 2011-ben is találkozunk és új versenyzőkkel fog bővülni a régi csapatok listája.