Hírek
Virtusvetélkedő eredmények – 2016. Balatonszárszó
2016. szeptember 7.
A Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedője – Balatonszárszó 2016.08.12.-14.Az MTTOSZ 2016-ban először kapott lehetőséget, hogy hagyományos, immár 23. alkalommal megrendezett nyári virtusvetélkedőjét a Balaton partján, a gazdag kulturális és szórakoztató programjairól is ismert Balatonszárszó településen tartsa.
Az MTTOSZ elnökségének felkérése alapján Balogh György általános alelnök Piri Tamást, az MTTOSZ elnökségi tagját bízta meg a rendezvény főszervezői és főbírói feladatainak ellátásával.
Elsődlegesen a hagyományos, korábbi években is alkalmazott számok szerepeltek a versenyben, amelybe újdonságként kerültek be Szövetségünk szakágainak, a Magyar Csúszókorong-Sport Szövetségnek, a Lövész szakágnak, a Magyar Közelharc és Kézitusa Szövetségnek a versenyszámai. Társszervezőink, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Magyar Autóklub is színesítették a versenyt egy–egy versenyszámmal.
A hagyományos nehéz számokat csak négy főnek kellett teljesíteni, a csapatvezetők így két fürge, ügyes, fiatal versenyzővel egészíthették ki a csapatokat, akik az ügyességi számoknál virtuskodhattak.
A csapatvezetők számára ez a korábbiakhoz képest jelentett némi többletmunkát, mivel előre el kellett dönteniük, melyik versenyszámban kit indítanak.
A versenyhez a pálya időben elkészült, és a Balatonszárszó Önkormányzata által biztosított minden szükséges anyag, kellék, a társszervezőink és szakágaink által biztosított kellékek közreműködő szakemberek, bírák pontosan a kérésnek megfelelően álltak rendelkezésre a versenyhez, amely a megnyitót követően pontosan a tervezett időpontban indult.
A SAVARIA Szakközépiskola rendvédelmi szakos hallgatói Kapui Kornél matematika, informatika szakos tanár vezetésével – aki a versenyszámok digitális rögzítését végezte – sokat tettek a rendezvény sikeréért.
Az eredménytáblázatban az 1. versenyszám a kerékpározás esetében az alállomások pontjait is külön rögzítettük. A csapatküldő lapokon az 1. versenyszám eredményei már összesítetten szerepeltek, így az itt található összesített pontszám alacsonyabb volt. A csapatküldő lapokon már az egyesített eredmény számítása szerepelt. Módosítani csupán egyetlen esetben kellett a pontszámokat, a vízibicikli verseny esetében, mivel oda nem a helyes adatok kerültek be, de a digitalizálás már a versenyzői lapok helyes adatai alapján történt.
A verseny első része a tervezett időpontban befejeződött, mindenki tudott ebédelni, ebéd után, szintén a tervezett időpontban, a nagy váltóversennyel folytatódott a verseny. A csapatok felkészülten érkeztek, így ütemesen a tervezett időn belül be is fejeződött a verseny.
A verseny eredményhirdetését, pontosan a tervezett időpontban megkezdtük. Az eredményadatok az utólagos ellenőrzés szerint is megfelelnek a valóságnak, így a díjkiosztáson átadott serlegekről, díjakról elmondhatjuk, hogy kétséget kizáróan a jogos tulajdonoshoz kerültek.
Az I. kategóriában az egyéni számok alapján Encsencs és Felpéc csapatai azonos pontszámot értek el, ezért kapott mindkét csapat III. helyezést.
A verseny kapcsán egy panasz érkezett a Szövetségünkhöz Baté csapatától, amelyet kivizsgáltunk.
Egy versenyszám esetében találtunk eltérést az eredeti feladattól, ez a rönkforgatás volt. Itt a bíró nem az eredeti feladatleírás szerint értelmezte a feladatot. Mivel ez csak akkor derült ki, amikor egy csapat már végrehajtotta a „módosított” feladatot, a főbíró úgy döntött, hogy a többi csapatnak is ezt a feladatot kell elvégeznie.
A versenyről összességében elmondhatjuk, hogy az egy panaszos csapat kivételével jó hangulatban, a barátságos virtuskodás és összetartozásunk erősítése jegyében telt, így betöltötte a célját, ami a Kárpát-medence magyarlakta települései kapcsolatainak, barátságának erősítése egy játékos versengéssel egybekötött többnapos rendezvény keretében.
Köszönet illeti a verseny lebonyolításában önkéntesként résztvevő bírákat, segítőket, társszervezőinket és tagszervezeteinket, de legelsősorban Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatát, akiknek a munkája és anyagi ráfordításai nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvényünk.
Köszönjük az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak, hogy térítésmentesen rendelkezésre bocsátotta és felállította a csapatok elszállásolásához szükséges sátrakat ágyakkal együtt.
A verseny biztonságos lebonyolításához nyújtott segítségért a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságnak és Balatonszárszó Polgárőrségének tartozunk köszönettel.
Köszönetet mondunk a rendezvényhez támogatást nyújtó fővédnökeinknek: dr. Pintér Sándor belügyminiszternek, dr. Simicskó István honvédelmi miniszternek, Borkai Zsoltnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, dr. Szabó Tündének, az EMMI sportért felelős államtitkárának.
Köszönet illeti továbbá a Superfect Translations Kft-t is az általa nyújtott pénzbeli támogatásért.
Köszönjük az Alfred Nobel Open University főigazgatójának, Galgóczi Ferencnek, az általa felajánlott kupákat.
A sok támogatásnak és önkéntes munkának köszönhető, hogy minden résztvevő csapat kapott valamilyen díjat, elismerést ezen a versenyen, amelynek eredményei az eredménytáblázatban, a díjak pedig a díjtáblázatban tekinthetők meg.
A 2016. év Virtusvetélkedőjének eredménykiosztása előtt az MTTOSZ elnöke, Prof. dr. Borbély Attila augusztus 20-ához kapcsolódóan elnökségi és elnöki plaketteket valamint érdemérmeket nyújtott át az MTTOSZ munkájához nélkülözhetetlen és önzetlen, társadalmi munkában végzett segítséget nyújtó személyek számára.
Az MTTOSZ elnöksége „Kiváló Társadalmi Munkáért” kitüntetését kapta Pintér József, az Autóklub Elnöke, Dr. Hatala József, az NBT elnöke, Dorogi Sándor, Balatonszárszó Polgármestere, Balogh György, az MTTOSZ általános alelnöke és Németh József, az MTTOSZ alelnöke.
Az MTTOSZ elnöke „Kiemelkedő Társadalmi Munkáért” kitüntetését kapta Szabó Péter, az MTTOSZ elnökségi tagja, Piri I. Tamás, az MTTOSZ elnökségi tagja, a Virtusvetélkedő főszervezője és főbírája, Mihalovics Bertalan, az MTTOSZ elnökségi tagja, a Magyar Csúszókorong-sport Szövetség elnöke és Antal László az MTTOSZ elnökségi tagja.
„Szervező munkáért” érdemérmet kapott Dr. Gyurka Tímea tűzoltó ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője és Némethné Szabó Magdolna, Balatonszárszó turisztikai referense.
A 2016. évi Virtusvetélkedőt a megújulás jegyében szerveztük. Reméljük, hogy ennek a megújulásnak a folytatásaként a jövő évben még jobb hangulatban, még jobb feltételek között rendezhetjük majd meg a versenyünket.
A verseny szervezésében végzett színvonalas tevékenysége elismeréseként dr. Harcsár István az MTTOSZ főtitkára, Medvés Timea marketing-vezető, és Kopeczny Ildikó titkárságvezető ugyancsak elnöki kitüntetésben részesült.
Minden észrevételt, építő javaslatot és támogatást örömmel fogadunk, hiszen az MTTOSZ célja, hogy a szabadidősport körében a továbbiakban is nívós, vonzó rendezvényeket hozzunk létre. Kapcsolódó dokumentum: