Hírek
Tájékoztató az MTTOSZ 2016. év első Elnökségi üléséről 2016. február 11.
A Dér u. 16. alatti MTTOSZ irodában tartott elnökségi ülésen öt napirendi pontot tárgyalt a testület.Az első napirendi pontként meghallgatta az elnökség Prof. Dr. Borbély Attila elnök és dr. Harcsár István főtitkár tájékoztatóját a két elnökségi ülés közötti aktuális eseményekről, kiemelve ezek közül is a két pályázatunk - a működési és a szakmai programokra szólók – befogadásáról érkezett írásos tájékoztatást, melyet a Nemzeti Együttműködési Alaptól kapott a szövetség. Az Elnökség további pályázati lehetőségek és támogatások felkutatásával a marketing vezetőt, Medvés Tímeát bízta meg.
A második napirendként Balogh György általános alelnöknek a „Mosolyt az arcokra, melegséget a szívekbe” rendezvény szakmai értékelését hallgatta meg és fogadta el a testület.
Harmadik napirendi pontként Lebek Péter könyvelő tájékoztatója hangzott el az MTTOSZ aktuális pénzügyi helyzetéről. Örömmel fogadta az elnökség a könyvelő értékelését, mely szerint az MTTOSZ 2015-ben, az évközi visszafogott költséggazdálkodásának köszönhetően, eredményesen dolgozott, és a májusi éves beszámoló várhatóan pozitív eredményt fog mutatni.
Negyedik napirendi pontként tárgyalta a testület az MTTOSZ 2016. évi szakmai programtervének ismertetését, Balogh György általános alelnök felvezetésében. A programot az elnökség részletesen megtárgyalta, megvitatta. Dr. Zöllei Zoltán alelnök javaslatára, aki egyben a Magyar Közelharc-Kézitusa Szövetség elnöke is, az MTTOSZ programterv kiegészült a Közelharc-Kézitusa Szövetség rendezvényeinek felvételével, melyet a testület egyhangúlag elfogadott.
Az ülést befejező egyebek napirend részeként szerepelt 3 tagszervezet jelölt lövész klub felvételi kérelme az elnökség előtt, amelyek jelentős szerepet vállaltak a II. Görgey Artúr országos lövész emlékversenyünk területi döntőinek megszervezésével és lebonyolításával. Szabó Péter elnökségi tagunk, a Lövész Szakbizottság elnöke ajánlása, a benyújtott dokumentumok és a pártoló szóbeli javaslatok alapján az MTTOSZ elnöksége elfogadta az MTTSZ Miskolci Vasutas Sportlövő Egylet (elnöke: Bényei Ferenc), az MTTSZ Területi Klub Zirc (elnöke: Varjas József) és a Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület (ügyvezető elnöke: Veres Andrea) tagfelvételi kérelmét.
Az egyebek napirenden belül tájékoztatást hallgatott meg továbbá az elnökség Szabó Pétertől a II. Görgey Artúr országos lövészverseny területi döntőivel kapcsolatos előkészületekről. Az elnökség döntést hozott a Szakbizottság Elnökének a versenyek lebonyolításával kapcsolatos támogatási összegek tételes felosztásának összegeiről, illetve az országos döntővel és a lebonyolítási helyszínek bővülése miatti további támogatási szükségletekről.